Tegnap este nagyon jól zárult a napom. Mikor kimentem etetni, örömmel láttam, hogy a kisnyuszik előjöttek az alomból és vígan eszegetnek az anyucival. Már két éve hogy próbálkozunk a német óriás fajtával, de most sikerült először. Ha jól számoltuk,akkor hat kicsi van, de iszonyatos gyorsan szaladnak, meg pattognak, és csak gyorsan készítettem egy pár fotót, mert féltem hogy kiugranak a ketrecből. Mogyi kutyánk meg mindig lent áll lesben, hogy mikor kaphat egy kis nyuszihusit, úgyhogy mindig résen kell lennünk.
A másik alom, ami született most januárban az argentin dog. 10 "kicsi" nyafog a konyhánkban minden éjjel. Imádom a kiskutyákat, de bárcsak ne nyafognának annyit!
Aminek nagyon örülünk, hogy mindegyik hófehér, egynek van egy pici foltja a szeménél. Bonnie szépet teljesített! :)
Betekintést nyerhetünk, hogy milyen élet a farmon, hogy élnek az állatok, mit kell velük tenni.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kisnyuszi. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 31., csütörtök
2013. január 30., szerda
Nászok ásza
Az állatoknál a párzás különféleképpen nyilvánul meg.
A csirkéknél nincs különösebb időpont, mindig mindenhol párzanak. Viszont a tojás nem függvénye a párzásnak. A tyúk akkor is tojik, ha nincs kakasa, csak épp nem kel ki belőle kicsibe. Akkor tudjuk meg, hogy kelthető-e a tojásunk, ha a fény elé tartjuk, és látunk benne egy szemet.
Megfigyeltem, hogy a kakasoknak vannak kiemelt hölgyei, aminek a tojó hátán látom a jelét. A barna kakasunk igazán erőszakos típus. Elkapja a csőrével a tojó hátán a tollat, ráugrik és elintézi szegényt egy pillanat alatt, ha akarja, ha nem. Ettől szegény tojóknak lekopasztja a hátát. A másik kakasunk-a bráma- viszont egy igen jámbor fajta, ha a tyúk nem akar, akkor nem tudja meghágni, de neki is van egy-két csaja, úgyhogy az ő szaporulata is biztosított. Alváskor persze mindenki a maga háremével szundikál.
A nyuszik bármikor párzanak, csak be kell tenni a nőstényhez a bakot egy napra, és a bak megkergeti egy jópárszor, amit igen murisan művel: ráugrik, párzanak, majd a bak visítás közepette eldől mint egy darab fa. A kisnyuszik egy hónap múlva jönnek a világra.
A kecskék általában ősszel és tavasszal párzanak, de a nőstények többször is tüzelnek. Leggyakoribb az őszi párzás, ezért általában tavasszal van a nagy bébibumm, tavaly 15 gidánk született márciustól májusig. Általában először egy kecske tüzel, majd végigmegy az egész csapaton, mint valami vírus, így sosem egy nap ellik le az összes, hanem szép sorban pár napos eltéréssel. A tüzelést már lehet szabályozni hormontartalmú gyógyszerrel, így kiküszöbölhető, hogy ne egyszerre essenek teherbe, hanem más-más időszakban. Ha nem vemhes a kecske, akkor kb havonta tüzelnek, amit abból látunk, hogy nagyon simulékony, engedi magát simogatni. A bak prüszköl, dobol, ugrál, és ami a legviccesebb: kinyújtja az alsó ajkát, csücsörít. Nagyon kell vigyázni, mert olyan három hónapos kortól tüzelnek a gidák, és persze ilyenkor még nem lehet őket bepároztatni, mert túl kicsik. A legjobb olyan egy évesen, akkor már teljesen kifejlődött a kecske. A kecskék "kutyapózban" párzanak, a kisgida 5 hónap múlva születik meg. A legtöbb tejet általában a harmadik ellés után adják. A nálunk jelenleg az abszolút győztes a Rozi: 4,5 literes napi csúccsal. Ő másfél évesen lett beugratva (bepároztatva). Szánentáli és alpesi keverék, szép nagy tőggyel, és jól fejhető csöccsel. (szánentáli az egy hófehér fajta, az alpesi pedig egy barna-fekete). Úgy tapasztaltuk, hogy ez a keresztezés hozza a legtöbb tejet, de ahány táj annyi vélemény. Van aki a búrra, van aki a murciaira esküszik.
Egyébként ahány kecske, annyiféle tőgy és bimbó. Van nagy tőgyű- kis csöcsű, van nagy tőgyű-nagy csöcsű és stb. Fejni mindegyiket meglehet, de a legjobb, ha nagy csöcse van, mert abból jobban jön a tej.
A fejés nem egy nagy ördöngösség, a lányom is rögtön ráérzett-mintha benne lenne az ember génjeiben-csak igen fárasztó, így amikor már több mint 5 fejősünk lett, bizony be kellett szereznünk egy fejő gépet. Na azzal nem lett rövidebb a meló, mert előtte-utána gondosan el kell mosni a gépet, mert a tej nem maradhat benne, mert ugye megromlik, belerohad.
A képen Mogyi kutyánk első találkozása a kis gidával :)

2013. január 23., szerda
Nyulak tartása
"Használat előtt kérdezze meg állatorvosát, vidéki barátait!"
Most, hogy tél van, kevés dolog történik a farmunkon, kivéve egyet: nyuszik szaporodását. A nyuszik nagyon gyorsan szaporodnak. A tartásuk viszont sok figyelmet igényel.
Az aranyszabály: nyuszik étele itala, mindig tiszta, és mindenféle rossz dologtól mentes legyen (gomba, rothadás, penész, víz). Ugyanilyennek kell lenie a szalmának, ami alattuk van. Kétféle élelmet kapnak: magvakat (búza, kukorica, nyúltáp-nem gyógyszeres) és széna (lucerna, vagy jó minőségű réti). És persze egy itatónyi víz. Mi a csőrös tartályt részesítjük előnyben, mert képesek ráharapni a tálra és eldobni. De a csőrnek bele kell lennie építve, mert kitépik és eldobják. Így a felszerelhető itató lett a legjobb választás. Enni is úgy kapnak, hogy egy kistálban egy marék vegyes gabonát berakok és amikor végeztek, akkor kivszem a tálat.
Vannak jó nyuszik, akik illedelmesen mindig a jobb oldalra ürítenek, ott végzik dolgukat , azért akad butább is , amelyik összevissza piszkol.
A nyuszikat külön kell tartani mert képesek nagyon összeverekedni. A bakot is külön kell tartani a nősténytől, mert "megszokja" hogy vele van, és nem akar párzani. Szóval a párzásra csak berakjuk a bakot, és maximum egy napra ott marad a lányál, azalatt elvégzi a dolgát. A kisnyuszik egy hónapra rá születnek, aminek előjele, hogy az anya a szájában rohangál sok-sok szalmával, összehordja egy kupacba, kitépkedi a szőrét, ami az alom közepére kerül , és jó esetbe oda fial. Rossz esetben mellé. Ilyenkor a kisnyuszit nem szabad puszta kézzel megfogni, mert az anya érzékeny a szagokra és ha idegen szagot érez rajta, akkor elpusztítja a kicsinyét. Én fel szoktam markolni egy kis szőrt és azzal rakom bele az alomba. Az anyát nem szabad "zaklatni" mert a kicsinyei fölé áll (néha odaugrik) és sajnos össze is taposhatja őket. A szőrkupacot, ha már nincs rá szükség( felcseperedtek a kisnyuszik, és elég alájuk a szalma), akkor el kell rakni, mert akad olyan nyuszi, amelyik nem tépked szőrt (estleg front van , ezért indul be a szülés).
Az intenzív tartásban az ellés után egy héttel már be is szokták ugratni az anyanyuszit. Hát szerintünk ez egy kicsit drasztikus, mi várni szoktunk egy pár hetet vele . Hat hetesen lehet leválasztani a kisnyuszikat, és mi inkább akkor szoktuk. A német óriás nyulak nagyon érzékenyek, valószínű a túltenyésztés miatt. Átlagosan 5-6 kicsinyeik vannak ( a keverékeknek akár 10-12). Sajnos sok almunk elpusztult, mert ugye kezdőként nem figyeltünk az időjárásra és hidegben ellettek a nyuszik, amit persze a kicsik nem bírtak. Most az időjárás kedvezett nekünk, pont meleg lett (január eleje) és a kisnyuszik túlélték az első másfél hetet, már akkora a fejük mint egy tojás. Már megtanultam, hogy az egészséges kisnyuszi jele: pattog mint egy borsó.
A nyulak nem igényelnek különösebb orvosi ellátást, kivéve a szúnyog elleni oltást, mert a szúnyog képes olyan fertőzést terjeszteni köztük, amitől elsebesednek és meghalnak. Szerencsére nálunk eddig ilyen nem volt, mert egy kedves bácsi figyelmeztetett: az ólban a legjobb barát a pók.
Na én egy dolgot utálok: a pókot.
Pár évvel ezelőtt volt több csípésem is tőlük, nagyon nehezen gyógyult meg, így a lakásban egy sem maradhat. De az ólban kivételt kell tennem, így kompromisszumot kötöttünk, ő elkerül engem, én meg őt. Az ól úgy néz ki mint valami szellemlakta tanya, sűrű pókháló lóg alá a tetőről.
Már megszoktam, így már nem rohanok el sikoltozva, ha meglátok egy nyolclábút. Mert a farm előtt bizony halálsikoly közepette szaladtam ki a házból, mire a család jókat nevetett rajtam.
Már várom, hogy mikor nyílik ki a szemük a nyusziknak, ez talán a hét vége felé már megeshet.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)