Az állatoknál a párzás különféleképpen nyilvánul meg.
A csirkéknél nincs különösebb időpont, mindig mindenhol párzanak. Viszont a tojás nem függvénye a párzásnak. A tyúk akkor is tojik, ha nincs kakasa, csak épp nem kel ki belőle kicsibe. Akkor tudjuk meg, hogy kelthető-e a tojásunk, ha a fény elé tartjuk, és látunk benne egy szemet.
Megfigyeltem, hogy a kakasoknak vannak kiemelt hölgyei, aminek a tojó hátán látom a jelét. A barna kakasunk igazán erőszakos típus. Elkapja a csőrével a tojó hátán a tollat, ráugrik és elintézi szegényt egy pillanat alatt, ha akarja, ha nem. Ettől szegény tojóknak lekopasztja a hátát. A másik kakasunk-a bráma- viszont egy igen jámbor fajta, ha a tyúk nem akar, akkor nem tudja meghágni, de neki is van egy-két csaja, úgyhogy az ő szaporulata is biztosított. Alváskor persze mindenki a maga háremével szundikál.
A nyuszik bármikor párzanak, csak be kell tenni a nőstényhez a bakot egy napra, és a bak megkergeti egy jópárszor, amit igen murisan művel: ráugrik, párzanak, majd a bak visítás közepette eldől mint egy darab fa. A kisnyuszik egy hónap múlva jönnek a világra.
A kecskék általában ősszel és tavasszal párzanak, de a nőstények többször is tüzelnek. Leggyakoribb az őszi párzás, ezért általában tavasszal van a nagy bébibumm, tavaly 15 gidánk született márciustól májusig. Általában először egy kecske tüzel, majd végigmegy az egész csapaton, mint valami vírus, így sosem egy nap ellik le az összes, hanem szép sorban pár napos eltéréssel. A tüzelést már lehet szabályozni hormontartalmú gyógyszerrel, így kiküszöbölhető, hogy ne egyszerre essenek teherbe, hanem más-más időszakban. Ha nem vemhes a kecske, akkor kb havonta tüzelnek, amit abból látunk, hogy nagyon simulékony, engedi magát simogatni. A bak prüszköl, dobol, ugrál, és ami a legviccesebb: kinyújtja az alsó ajkát, csücsörít. Nagyon kell vigyázni, mert olyan három hónapos kortól tüzelnek a gidák, és persze ilyenkor még nem lehet őket bepároztatni, mert túl kicsik. A legjobb olyan egy évesen, akkor már teljesen kifejlődött a kecske. A kecskék "kutyapózban" párzanak, a kisgida 5 hónap múlva születik meg. A legtöbb tejet általában a harmadik ellés után adják. A nálunk jelenleg az abszolút győztes a Rozi: 4,5 literes napi csúccsal. Ő másfél évesen lett beugratva (bepároztatva). Szánentáli és alpesi keverék, szép nagy tőggyel, és jól fejhető csöccsel. (szánentáli az egy hófehér fajta, az alpesi pedig egy barna-fekete). Úgy tapasztaltuk, hogy ez a keresztezés hozza a legtöbb tejet, de ahány táj annyi vélemény. Van aki a búrra, van aki a murciaira esküszik.
Egyébként ahány kecske, annyiféle tőgy és bimbó. Van nagy tőgyű- kis csöcsű, van nagy tőgyű-nagy csöcsű és stb. Fejni mindegyiket meglehet, de a legjobb, ha nagy csöcse van, mert abból jobban jön a tej.
A fejés nem egy nagy ördöngösség, a lányom is rögtön ráérzett-mintha benne lenne az ember génjeiben-csak igen fárasztó, így amikor már több mint 5 fejősünk lett, bizony be kellett szereznünk egy fejő gépet. Na azzal nem lett rövidebb a meló, mert előtte-utána gondosan el kell mosni a gépet, mert a tej nem maradhat benne, mert ugye megromlik, belerohad.
A képen Mogyi kutyánk első találkozása a kis gidával :)
Betekintést nyerhetünk, hogy milyen élet a farmon, hogy élnek az állatok, mit kell velük tenni.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tyúk. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 30., szerda
2013. január 29., kedd
Csirkék
Amikor reggelente kimegyek a kertbe, hogy megetessem az állatokat, mindig nevethetnékem támad: folyton eszembe jut, hogy a birodalmi lépegetők (Star Wars) mozgását a csirkékről mintázták. Szóval 25 kis birodalmi lépegető rohan felém, és követnek amíg meg nem kapják a kis a magocskájukat.
Tartásuk nem nagy dolog, viszont az etetésük nem egyszerű.
Először is az ólról: mi egy nagy , kényelmes ólat ácsoltunk nekik, egy hatalmas létraszerűséggel, amire esténként felülhetnek. Kb 6 fokos és olyan 5 létra szélességű, amire olyan 50 csirke is felülhet egyszerre. Érdekes, hogy hogyan ülnek fel, mert a rangsor itt is megvan, a "barátok" összebújnak, viszont aki nem haver, azt addig csipkedik, amíg arrébb araszol, vagy le nem megy egy fokkal. Van az ólban tojóláda-ami egyszerűen zöldségesből szerzett banánosdoboz. Eszkábált a párom nagyon szép tojódobozt, de nem csípték a csirkék, úgyhogy maradt a banános. Azt jó, ha a sarokba helyezzük, védettebb helyre.
Van benne egy hosszú etető, és egy nagy lavór, ami az itató. Amíg a csirkék kicsik, addig a lavórba úgy tettünk téglákat, hogyha az egyik kicsi belepottyan, akkor ki tudjon mászni, ne fulladjon meg.
A tojót, ha telekakilják, oda nem nagyon akaródzik utána nekik tojni, úgyhogy olyankor a szalmát ki kell cserélni.
És a csirke általában bele is "tojik" , mert nem szobatiszta, szóval amerre jár, otthagyja névjegyét.
Az ajtón van egy szép kis nyílás, ami akkora, hogy a csirke ki-be mászhasson, de a kecske ne férjen be. Nálunk egy kertben vannak, mert a kecske nem lép a csirkére, vigyáz rá.
Az etetésük nem egyszerű. A manapság megvásárolható naposcsibék, vagy előneveltek már hozzá vannak szokva a táphoz, ami persze neki is-és nekünk is- hosszú távon rákot kelt. Amikor először vettünk csirkét, az eladó azt mondta: adjunk neki ilyen meg olyan tápot, és akkor gyorsan és sokat fog nőni, három hónaposan már le lehet vágni, de vágás előtt két héttel hagyjuk abba a tápot. Néztünk nagyot, mivel tudtuk előre nem fogunk tápozni, mert nem akarunk gyógyszeres húst enni.Szóval nem adtunk tápot a csirkéknek, így hullottak is mint a legyek. Beszéltünk ismerősökkel, orvossal. Kellett nekik indító tápot adni, majd nagy nehezen leállítottuk a tápról őket-ekkor 250 csirkéből 20 maradt- és már kezdtek szépen növögetni táp nélkül. eltelt kb három hónap, mikor ismét el kezdtek hullani. Elvittünk egyet az orvoshoz, aki megállapította, hogy rákos. Ez két okból lehetett: egyik a táptól, másik a vegyszeres kukoricától. Utóbb rájöttünk, hogy azért is vagdossák le a tápos csirkéket olyan korán, mert valószínű, hogy elrákosodnának előbb utóbb.
Ezért még inkább úgy döntöttünk, hogy maradunk a tiszta gabonánál, amit egy vidéki bácsitól sikerül szerezni. A mostani összeállított étrendjük: kukorica, búza, árpa, fekete szotyi és ásványok: futor, mészgríz, ami a tojás termelésben segít.
Szóval maradt egy-két darabunk és vidékről sikerült vennünk még tojókat, úgyhogy most van 23 csirkénk és kakasunk, egy barna és a dráma-bráma.
Tojni igen változatosan tojnak. Hat rájuk a front, a hideg, a meleg. A melegben jobban tojnak, a hidegben még nekik is befagy a ... .
Amit a gyerekeim legjobban szeretnek, és amivel nagyon egyszerűen kirángathatjuk őket a számítógép mellől: Ma ki szedi össze a tojást?- kérdést feldobom és már húzzák is a kabátot, gumicsizmát.
És ahány tyúk annyi tojás :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)