Igaz nem panelban nőttem fel, hanem egy kisvárosban (gyermekkoromban község volt még), közel Budapesthez. A környéken lévők a kutyán-macskán kívül nemigazán tartottak egyéb állatot. Már elkezdtük a városiasodást. Sokan költöztek ki a fővárosból, és persze nem vágytak másra csak szép kertre. Bár mindig volt valamilyen állatunk, de a kertben csak akkor tartózkodtunk, ha nagyon jó volt az idő.
A zord időhöz való szokást szerencsére nem egyik napról a másikra kezdtük, hanem szép lassan, hiszen a házat ki kellett bővíteni, így nem tudtunk azonnal költözni, hanem minden szabadidőnket az új otthonunkban töltöttük. Egyébként az anyóséknál laktunk, és igaz az a mondás, hogy mindenhol jó, de legjobb messze, távol az anyóstól.
Siettünk is a munkálatokkal, hogy minél gyorsabban költözhessünk, így télen is fúrtunk, faragtunk, ahogy időnk és persze pénztárcánk bírta. Rögtön meg is tanultam azt az alapszabályt, hogy nem dobunk ki semmi feleslegeset, mert az még később jól jöhet.
Szóval a hideghez szép lassan hozzászoktam. már nem zavar, ha fagy odakint, megtaláltam azt a réteges öltözködést és usánka sapkát, amiben egyáltalán nem fázom ( a -5 fok alatti hőmérsékletet azonban így sem lehet megszokni, akkor tényleg kibírhatatlan az idő). már megtaláltam a hidegben is a szépet, ahogy deresednek a fák, vagy összebújnak az állatok, hogy melegítsék egymást. A legjobb a 20 fok körüli idő, mert akkor se nem fázunk, de nem is melegszünk ki annyira.
Nem csak a hideghez, hanem a tanyasi életformához is az ember idomul. Amikor kiköltöztünk, nagyon sokáig dolgoztunk, és este 8-9 körül etettük az állatokat, majd olyan 11 körül kerültünk ágyba. Ez szép lassan megváltozott: ahogy hajnalban halljuk a kakast kukorékolni, már az embernek kedve is van kimenni, hogy etessen és körbenézzen mi történt az éjszaka. Kora nyáron szaladtam is ki, hogy nézzem melyik növény bújt ki a földből, vagy melyik kecske ellett meg. A forró nyári napokon, meg azért, hogy ne az ólban érjen a nagy hőség, hanem a hűvös hajnalokon jobb gyorsan leetetni. Már megértettem, hogy a délvidékeken miért is tartanak sziesztát: jó korán kelni, elintézni mindent, aztán a nagy forróságban be a hűs szobába. Majd a naplementével együtt etetünk este, ami télen már 5 körül, nyáron viszont maximum 8 körül van ( később nem érdemes a sok szúnyog miatt).
Egy hónap és már talán lesz olyan meleg, hogy kezdhetjük az ültetést. Tavaly a babbal értünk el jó sikert (köszönjük szomszéd Gyuri bácsinak, aki adott egy tálnyit, amit elültethettünk) mert annyi babunk lett, hogy kiszolgált minket tavaszig és maradt ültetni való is.
Már megtanultuk, hogy nem fontos venni magot, csak talán 1x, majd az abból kikelő növény magját ha elrakjuk, akkor jövőre lesz mit ültetni ( a legnagyobb, legszebb magokat kell kiválasztani ületetésre, hogy továbbra is nagy termések legyenek). Most kis dobozokban várja a paradicsom, paprika, dinnye, bab és miegymás, hogy olvadás után a földbe kerüljön és új életet kezdjen.
Úgy tartják egyébként, hogy minden 3. év hozza az aranyat, a köztes időkben az időjárás elviszi a termést. Nálunk az első évben 300 darab dinnyét vert el egy jégeső, ami csak nálunk esett, majd tavaly nagy szárazság volt, az eper nem úgy termett, ahogy vártuk (sajnos épphogy egy-két kiló lett a pár száz palántából), és a májusi fagy elvitte még a meggyet is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése